2009. január 13., kedd




Vanda fejlődése fantasztikus volt. 3 hónaposan oda-vissza fordult, 5 hónaposan kúszott, aztán mászott és majd'6 hónaposan már stabilan állt a kiságyban. Ez elmondható a mentális fejlődésére is. 9-10 hónaposan már nagyon sok szót mondott ki - igaz még nem tisztán, de teljesen érthetően. 14-15 hónaposan már mondatokban beszélt.



Az egyetlen, ami beárnyékolta a kisbabalétét, az a betegségek sorozata.
8 hónapig tudtam szoptatni, addig nem volt beteg. Aztán egyik nap belázasodott és fájlalta a pociját. Mint rendes full hipochonder anyuka, rögtön kétségbeestem - nagy könyv szerint - és orvost hívtam. Mit ne mondjak kórház lett a vége. A kislány folyamatosan ütögette a fülét, mi felváltva győzködtük a dokit, hogy biztosan ott van a baj, de senkit nem érdekelt a megérzésünk. Végre sikerült elérni, hogy egy fül-orrgégész megvizsgálja, aki rögtön felszúrta az egyik fülét. A gyereknek folyamatos láza volt és sugárban folyt a füléből a genny. Így telt egy még egy hét. Mindennap órákat töltöttünk a kórházban, ahol 11 - pár hónapos - babára 1, azaz 1! nővérke jutott. A 2. héten rájöttek a dokik, hogy nem javulunk, ezért újabb konzilíuma, mi a másik fülecske felszúrásához vezetett. És most itt kell megemlítenem Dr. Sallay Péter nevét, akit gyakran az imánkba foglaltunk az elmúlt közel 19 év során. Az ő segítségével sikerült az általam meg nem nevezett kórházból Vandát kihozni és átvinbni a Bókay klinikára, ahol rögtön megtalálták a probléma valódi okát és másnap megműtötték a gyereket, akinek a buksijában lévő genny 1 ujjnyira volt az agyacskájától.
Innentől kezdve, ami sajnos az ilyen fülműtét utáni állapotnak megfelelő, folyamatos fülgyuszik és lázas állapotot takították életünket.
Mondhatni 6-7 éves korára nőtte ki ezeket a makacs felsőlégúti betegségeket.
Vandáról még írok bővebben:-)
Ahogy azt mondják: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond..

Vanda




Vanda alig fél év együttjárás után fogant. Nem volt tervezett gyermek, de örömmel fogadtuk. Gyakorlatilag pont az esküvőnk napján gondolta úgy, hogy moccania kell a pocakomban, ezzel is megerősítve jelenlétét. Hatalmas pocakom volt és benne a vizsgálatok alapján egy igencsak jól fejlett baba csücsült. Akkor még nem volta annyi UH, ha jól emlékszem, csak 3x voltam. A legutolsó szülés előtt 2 héttel volt, akkor közölték velem, hogy kislányom lesz. Mivel eljött a szülés időpontja, de még semmi jele nem volt, hogy Vanda a világra kívánkozva, így befektettek a kórházba. 1 hét eseménytelenül telt el..mégcsak jósló fájásom sem volt, aztán egy reggel elkezdett fájni a derekam és rendületlenül fájt, de még nem olyan rendszerességgel...22 éves, elsőbabás kismama..fogalmam sem volt, hogy ez már a szülés előszele. Mikor nagyobb fájás jött, akkor megkapaszkodtam az ágyvasba és úgy vészeltem végig. Így ment ez egészen 19 óráig, amikor is - míg a zuhanyzóban tisztálkodtam - a szobatársaim felhívták az egyik nővérke figyelmét az akkor már rendszeres időközökben jelentkező fájdalmaimra. Így a zuhanyzóból már az ügyelets szobába tértem vissza, onnan pedig azpnnal a szülőszobára, hiszen már a méhszájam is eltünt, azt gondolták, hogy félórán belül meglesz a baba. Nem így történt, mert az orvos egy kicsit töketlenkedett. Akkora volt a baba, hogy egyszerűen nem tudott lejjebb mozogni, így némi segítségre volt szükség. Konkrétan egy fájás közben a főorvos könyékig eltünt bennem és lehúzta a gyerekek. Nem volt fájdalmas, már csak arra koncentráltam, hogy akarjaimban tarthassam. Fél 11 kor még megkérdezték, hogy tudnék-e sétálni, mire én..hát persze, örömmel:-) így sétáltunk mi hárman..én, a baba a pocakban és az infúziósállványom:-) Aztán visszafektettek az ágyra és félórán belül megszületett Vanda 61 cm-rel és 4450 gr-mal 1990. 08. 14-én.

bemutatkozás

Milyen közel állnak egymáshoz: adni - kapni, ajándékozni - elvenni, tisztelni - megalázni, odafigyelni - elvárni, elengedni - kényszeríteni, megbocsátani - haragudni, megbízni - gyanakodni, együttérezni - közönybe burkolózni, hinni - kételkedni…A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.”(Tatiosz)
Annyi de annyi blogot megnéztem már és mégsem tudom, hogy hogyan is kezdjek neki. Vajon kinek írodik és miért ez a blog? A gyermekeimnek, hogy később visszaolvashassák, mi minden történt velük, amíg képes vagyok rá, hogy jegyezzem gondolataimat?..vagy magamnak, hogy én is emlékezzek a későbbiekben..milyen csodálatos is 3 gyermek anyukájának lenni.Előljáróban annyit, hogy nem egyszerű az életünk, vannak nehézségeink, ami abból is adódik, hogy a lányom Vanda 19éves lesz a nyáron..és a teenager-lét minden nyűge-bánata-öröme ólómsúlyként nehezedik a vállamra. Vagy írhatnék a 4.5 éves kisfiamról, akit meglehősen sok energiával ajándékozott meg a sors, amit nagyon nehezen tudunk elviselni, de minden bánatom vagy haragom, ami Peti viselkedése miatt megtalál, egy pillanatra tovatünik, amikor átfogja a nyakamat és rámzúdítja szeretetét. És nem utolsósorban van egy pontosan MA 7 hónapos kisfiam, Marci, aki megédesíti a néha nagyon nehéz hétköznapjaimat.Jómagam 40 éves múltam.

másik blog

Azzal kezdem a bloggírást, hogy átmásolom abejegyzéseket egy másik blogból, ami számomra teljesen kezelhetetlen volt..